nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo

Szeretethíd önkéntes nap a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán

Karunk is részt vett idén a Szeretethíd önkéntes napok Kárpát-medencei programjában, melynek keretében igyekeztünk otthonosabbá, szebbé varázsolni iskolánkat.

     2017. május 19-én reggel nyolc órakor kezdődött a program egy áhítattal, Somogyi Alfréd dékánhelyettes úr jóvoltából. A buzdító és lélekemelő szavak után közös reggelivel gyűjtöttünk erőt a nap további részéhez. Miután lelki és testi táplálékot is vettünk magunkhoz, nekiláttunk a munkálatoknak. Az önkéntesség keretében átfestettük a teológiai kar bejáratnál lévő korlátot, kitakarítottuk a bejárat környékét, valamint a Református Teológiai Kar Hallgatói Önkormányzatának újonnan kapott irodáját takarítottuk ki és rendeztük be.

     A nap végén fáradtan bár, de jó érzéssel térhettünk nyugovóra, tudván, hogy nemcsak magunknak, hanem a következő nemzedéknek is igyekeztünk biztosítani azt, hogy egy otthonosabb környezetben tudjanak tanulni, ahova ha belépnek, azt tudják mondani: ,,Áldás, hogy ilyen szép helyen tanulhatok!”

,,Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.”

(Példabeszédek könyve 10,4)

 

Siák Magdolna
másodéves teológus

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.