Beszámoló az októberi csendesnapról
“Bár a világban nincs semmi, amivel elnyerhetné Isten tetszését, Isten mégis megmutatja, hogy kegyelmes az egész elveszett világ felé, amikor kivétel nélkül mindenkit hív a Jézus Krisztusban való hitre, mely ténylegesen az életre vezető út.” ( Kálvin János)
Isten elhívó, kiválasztó kegyelméről és érthetetlen szeretetéről beszél Kálvin, de nem csak ezekkel a sorokkal teszi mindezt, hanem egész életével is erről tett áldott bizonyságot számunkra, amelyben fel lehetett világosan ismerni Isten vezetését és a vele való áldott tervét. Isten valóban a teremtett világot, ahogyan Kálvin is írja, mindenkit, azaz egyen-egyenként minden embert, így bennünket is elhívott és hív Krisztus követésére, magára az Élet útjára. Hogyan is teszi mindezt? Az Ő csendes, halk, szelíd hangján…
És valóban, ebben a zajos, háborgó világban Isten elkészít számunkra egy-egy ilyen csendesnapot, csendesórát, az Ő közelségében, amikor megszólítja szívünket és azt mondja:
"Én vagyok az, aki veled beszélek…."
Így történt az áldott találkozás Krisztussal az egyetemünk csendesnapjain is október 13 -14.-én, ahol az áhítatokon szólt hozzánk az Ő Igéjéből, lelkészeinkből, tanárainkból, Kálvin élettörténetéből. Egymást megismerve, egymás felé őszintén megnyílva szólt hozzánk testvéreinkből, lélektől egészen a lélekig. Látta Krisztus milyen szívvel mentünk mi oda és azt is tudta mire volt azokban a napokban igazán szükségünk… Kinek bátorításra, kinek vigasztalásra, kinek a hitének erősítésére, egymás testvéri szeretetére, de mindannyiunk számára egyedül Krisztusra, aki ezen a két napon is megajándékozott bennünket Önmagával és arra bíztatott, hogy :
Nézzünk fel Őreá…. és fussuk meg az előttünk lévő pályát….
A csendesnapunk első reggelén Lévai Attila dékán úr áhítatán keresztül szólt hozzánk Isten Igéje, mely bátorítást adott számunkra, hogy bennünket, akiket a bizonyságtevőknek akkora nagy fellege vesz körül, tegyünk le minden reánk nehezedő terhet és fussuk meg az előttünk lévő pályát… Azt a pályát, amelyet bizony nem mi választottunk, hanem maga Isten hívott el bennünket, alkalmatlanokat…
Én magam is, roma származásúként, sokszor elbizonytalanodva, elcsüggedve tettem fel a kérdést Isten felé: "Uram nem tévedtél velem kapcsolatban, tényleg terved van velem, képes leszek én arra, amire Te elhívtál engem?
És Ő azt felelte: Eszter, egyedül nem, de Velem igen! Mert, ahogy az áhítatban is hallhattuk, Isten a világ által megvetetteket, gyengéket választotta ki arra, hogy Néki munkatársai legyenek…. a Szentírásból tudhatjuk, amely őszintén, az emberről semmit el nem hallgatva tárja fel előttünk Isten egészen megújító kegyelmét és teszi igazzá az Ő Igéjét, hogy: “… ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden." ( 2Kor.5,17) hiszen..
Jákób csaló volt. Péter heves természetű. Dávidnak volt egy afférja. Jónás elmenekült Isten elől. Pál gyilkos volt. Gedeon bizonytalan. Mirjam pedig pletykás. Márta aggódó. Tamás kétkedő, Sára türelmetlen. Illés depressziós, Mózes pedig dadogott. Zákeus alacsony, Ábrahám öreg, Lázár pedig halott volt…
Istennek bizony sokszor nagyobb terve van az életünkkel, mint mi magunk gondolnánk…
Isten nem az alkalmas embereket hívja el, hanem alkalmassá teszi az elhívottakat egyedül a Krisztusban, aki által kegyelméből élhetünk és élek.
Kegyelem…
Mert e két napot számomra végig kísérte ez a szó: a kegyelem...
Ugyan játékos formában mondtuk el egymásnak, hogy kik is vagyunk és, mi is jellemző ránk igazán, de mégis megláthattuk azt, kit milyen mélységből hozott ki az Úr, hogy minden, ami ezidáig velünk történt, nem a véletlenek eseménye csupán, hanem Isten tökéletes tervének, egyedüli kegyelmének a része….
Ezt láthattuk meg Kálvin életéből is, melyet Szénási Lilla karunk oktatója, a csendesnapok vezetője ismertetett meg velünk és a nekünk feltett kérdéseivel rávilágított többek között arra, hogy rábízattunk valakire, ahogyan Kálvin is korábbi egyetemi tanárára… Többen bizonyságot tehettünk arról, hogy kit is tett az életünkben Isten áldássá, ki is volt az az ember, aki bennünket nem hagyott elveszni és bátorított, vezetett. Ma talán nem is lennénk itt, ha Ő nem lett volna az életünkben… Számomra ilyen áldás volt dr. Sipos Ete Álmos ( Álmos bácsi), református lelkész.
Megtanulhattuk az egymásra figyelést, az együtt gondolkodást, egymás elfogadását, ötleteinek, gondolatainak figyelembe vételét, és megélhettük a közös játék örömét a délutáni alkalmakon. Megtapasztalhattuk az áldott asztalközösséget az ebédek és a vacsorák alkalmával, s közösen megtekinthettünk egy keresztény filmet is, Isten nem halott címmel.
"Én vagyok az Élet…"- mondja Krisztus.
A második nap reggelének áhítatán hallhattuk az Igéből Somogyi Alfréd dékánhelyettes úrtól, hogy élni akartak azok is, akikről többek között szólt az Ige a Példabeszédek 30. könyvéből.
Volt négy kicsiny állat a földön, melyek mégis nagyon okosak voltak:
A hangya, aki ugyan nem erős, mégis beszerzi az élelmét. Miért? Mert élni akar!
A mormota népe, amely nem hatalmas nép, mégis sziklák közt építi fel a házát. Miért? Mert élni akar!
A sáska, aki rendezetten vonul, pedig királya sincsen. Miért? Mert élni akar!
A bűnös, elveszett ember, aki a Krisztushoz menekül. Miért? Mert élni akar! Örökké élni akar!
Szívem csendben az Úrra figyel…
A második nap méltó zárásaként mindazokat a gondolatokat és érzéseket, melyeket e két nap ébresztett bennünk, odavihettük az Úr elé az imaséta alkalmával, szívünket felemelhettük az Úrhoz közös dicsőítő énekek által és a hálaadó imaközösségünkben is.
E két csendesnap alkalmával Isten rávilágított arra, hogy nem mi választottuk Őt, hanem Ő választott ki bennünket arra, hogy megmutatkozzék rajtunk az Ő egyedüli dicsősége, hogy, mint áldott Fazekas, Bennünket, mint a kezében levő agyagot, áldott munkája által egyre inkább a Fiához, Jézus Krisztushoz hasonlóvá formáljon.
Hálás szívvel hadd köszönjem meg Testvéreim nevében is Szénási Lilla tanárnőnek, lelkipásztornak áldott, szeretetteljes szolgálatát! Köszönjük Karunk Vezetőségének, illetve a karunk Hallgatói Önkormányzatának s mindazoknak, akik tolmácsolták Isten üzenetét számunkra, lelkünk épülésére, Krisztus és az egymás iránt való testvéri szeretetünknek növekedésére!
Legyen mindenért egyedül Istené a dicsőség!
Koncz Eszter, II. éves teológushallgató